Van kiút! Gyógyulás a pánikbetegségből

Pánikbeteg olvasóink írják

pánikbetegség okai, gyógyulás
Gyógyulás a pánikbetegségből

Kommentárok Híres pánikbetegek c. sorozatunk első, Kim Basinger gyógyulásáról szóló  részéhez:

Az amerikai színésznő viselkedésterápia gyakorlatokkal legyőzte az agorafóbiát és a pánikbetegséget.

Katalin, 47 éves gyógyult pánikbeteg:

Sziasztok! Mindenképp van kiút, méghozzá gyorsabb, mint gondolnátok, csak a megfelelő pszichiátert kell hozzá megtalálni. Nemcsak Kim Basinger gyógyult meg. Én 10 évig szenvedtem pánikbetegségben és agorafóbiában, de szerencsére viszonylag enyhe lefolyásúban, mert dolgozni, utazni mindig tudtam. De ettől függetlenül elegem lett belőle, főleg az utcán való szédülésből.

kim basinger
Kim Basinger, gyógyult pánikbeteg

Sok szakembert felkerestem, Kim Basingerhez hasonlóan, de nem segített. Majd az egyik erős rohamom után a barátnőm elvitt egy pszichológushoz, aki 4-5 kognitív viselkedésterápia alkalom után teljesen rendbe tett! 2-3 hét alatt egy világ változott meg bennem és a pánikbetegséghez való hozzáállásom, meghozza annyira, hogy nem sokkal később itt is hagytam Magyarországot, és egy másik országban, szinte a nyelvet nem beszélve, egyedül vágtam neki a világnak.

Van kiút a szorongásból, de külső segítség, légzéstechnika, meditáció, sport, egészséges étkezés és a saját gondolataidnak az irányítása – ezek keveréke kell ehhez.

Én utólag mar nem bánom, h mindezen keresztülmentem, mert sokkal erősebbé tett és jobban megismertem magam.

Emese, 22 éves depressziós pánikbeteg:

Sziasztok! 22 éves vagyok, tavaly meghalt fél év alatt két nagyon közeli családtagom, a mamám először is, és ezután a nagybátyám, aki apám helyett apám volt. Végignéztem tavalyelőtt decembertől tavaly május 15-ig, hogy mamám hogy épül le, és mennyire gyorsan rosszabbodik neki az állapota. Próbáltam neki segíteni, mert mellette állt mindenki a családból, de persze, ezt nem vettem észre, és én is rámentem lelkileg. Már több mint egy éve én is pánikbeteg és depressziós vagyok, és pszichológusnál is jártam, nem is egynél, hónapokon keresztül, de nem segített egyik sem. Persze tudom, hogy ez mind rajtam múlt volna, és még most is rajtam múlna, hogy vége legyen ennek az egész félelemérzetnek, de én próbálkozom még most is, elmegyek oda, ahová tudok a párommal, társaságba, szórakozni, és még most is el szokott kapni hirtelen egy olyan érzés mintha nem sokára összeesnék, és a lában úgy ragaszkodik a földhöz, mintha el akarnék esni. Én nagyon szeretnék rajta túl lenni, és próbálkozom, de valamiért nem megy még most sem. Segítséget szeretnék kérni, esetleg ha valaki bármilyen ötlettel elő tud állni, ami neki bevált és túl lett ezen az egész félelmen és pánikbetegségen, nagyon megköszönném, mert én nem így akarom leélni az egész életemet, hanem újra szabadon, nyomasztó szorongás, depresszió és félelem-érzet nélkül szeretnék boldog lenni 110 %-ban.

Renáta, 20 éves fóbiás beteg:

Sziasztok, 20 éves vagyok, 2 éve küzdök fóbiás tünetekkel. Nekem egy nyári napon jött ki, amikor egy halálos baleset történt a 67-es úton. (2 évvel ezelőtt nem gondoltam volna hogy valaha le tudom írni a “halálos” szót.) Az én betegségem a halálfélelemből fakadt – azóta nem merek kocsiba ülni. Voltak durva tünetek, 2x kezeltek a sürgősségin, mert én úgy éreztem, szívrohamom van. Én a nyugtatót nem ajánlom, élő zombivá tesz, viszont a magnézium szerintem hatásos. Az életed át kell rendezned , minden mozdulatát (vásárlás, utazás, kirándulás) meg kell tervezni. Legalábbis én ezt tettem, minden alkalommal megbeszélem magammal, hogy nem lesz semmi baj, ha mégis előtörne a pánikroham, én egy szerelmes párra gondolok, vagy épp magamat képzelem bele a történetbe, érzem, hogy csillapodik a pulzusom, múlik a fóbiám. Remélem tudtam segíteni, bár mindenkinél más a pánikbetegség oka, de a szorongás leküzdhető, nem Kim Basinger az egyetlen példa.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s